A képzésen a VLAN hálózatok támadásán keresztül ismered meg a technológia kockázatait, a hálózatosok által elkövetett tipikus hibákat, hogy megtanulj védekezni ellenük. A tanultak a hálózatos szakember szemszögéből a védekezés gyakorlati megvalósításában nyújt segítséget.
A hálózati problémák sok fejfájást okoznak. Ennek egyik oka, hogy nehéz felderíteni azokat, így a megoldás megtalálása sem egyszerű. Egy túlterhelt hálózatnál azt a monitoring megmondja, hogy mekkora volt a forgalom, de azt nem, hogy miért. Nincsenek logok, amit visszanézhetsz.
Egyszer volt, hol nem volt, a kilencvenes években, amikor még modemmel tolta otthon a többség a 150 forintos Matáv kedvezménnyel, amikor a kisebb cégeknél 64k – 128k bérelt vonalak voltak, a nagyobb cégeknél pedig E1-E3, esetleg ATM (nem, nem a
A hálózati forgalom megfigyelése túl azon, hogy érzékeny téma, rendkívül izgalmas is, mert a hibakeresés alapja. Korábbi képzéseken csináltuk mi is, illetve a facebook csoportban is rendszeresen elhangzik, mint javaslat a hibakeresés során. A klasszikus ethernet hálózatokban nem is volt probléma
Végre! Eltelt majd’ két év hálózatos képzés anélkül, hogy egyetlen egyszer szóba került volna a dinamikus routing. Ennek most véget vetünk. És nem csak azért, mert a fórumokban sokan még leírni sem tudják helyesen (pedig lehetne forgalomirányításnak is hívni, van
Először a hibakereséssel kapcsolatos gyakorlati képzésen került elő egy, a korábbiaktól eltérő tűzfal, amikor hirtelen a semmiből előttünk állt egy Cisco ASA. Ráadásul azonnal rejtőzködött is, ahogy transzparens módban szűrte a forgalmat. Láthatóan ez meglepett pár résztvevőt a képzésen, így
A hálózat kezelés és beállítás elsőre pofon egyszerű feladatnak tűnik. Nincs benne semmi nehézség. De ez nem jelenti azt, hogy később sem lesz. Ahhoz, hogy jól tudjál hálózatot építeni kellenek az alapismeretek, amik meglepő módon sokaknál kisebb-nagyobb mértékben hiányosak. Az
A helyi hálózat (legyen akár irodai vagy otthoni) az, aminek a leginkább kellene követnie a legújabb trendeket. Elvégre teljesen saját hatáskörben van, olcsó is fejleszteni, könnyű igazodni az igényekhez és a legkevesebb adminisztratív vagy bürokratikus gond van vele. Vagy mégsem?
A legjobbakkal is előfordul, hogy néha a hálózaton akár hiba, akár valamilyen anomália miatt valamilyen hiba-keresést, javítást kell végezni. A hálózati eszközökhöz sokféle módon lehet kapcsolódni és menedzselni azokat. Ezek egyike az úgynevezett OOB, Out of Band hozzáférés. Ennek fontossága
A hálózatok szegmentálása, vagyis a VLAN-ok egyszerű témának ígérkezik, különösen, hogy számtalan korábbi előadáson már használtuk, ráadásul szinte mindenki tudja mire valók. Azt már azonban kevésbé, hogyan működnek és miért úgy, ahogy. Az alapok áttekintése és megértése után ezért csavarunk
A belső hálózatok védelménél két fő szempont szokott érdekelni egy hálózatost. Az egyik, hogy miként védekezzünk a belső támadások ellen, a másik pedig, hogy miként akadályozzunk meg idegeneket abban, hogy hozzáférjenek a belső hálózathoz. Hangsúlyozottan az irodai vagy egyéb belső
Ha felhőben üzemeltetsz clustert könnyű dolgod van: a szolgáltató adja a terhelés elosztót, az beküldi a clusterednek a forgalmat onnan meg a belső automatizmusok mindent megoldanak helyetted. De mi van, ha saját környezetet kell építened, ráadásul a hálózati részt is
Irodai hálózatoknál van két feladat, melyekre gyakran van szükség: az egyik a vendégek számára internet hozzáférés biztosítása anélkül, hogy hozzáférnének a belső hálózathoz. A másik a több telephely összekapcsolása biztonságosan. Ezekre számtalan megoldás van, de akadnak olyan buktatók, amiket a
A hálózatvédelem szükségessége triviális, amikor az internetről érkező támadások ellen védekezel. De mi van a belső hálózattal? Ezzel sokkal ritkábban foglalkozunk. Pedig bárki csatlakoztathat egy gépet egy szabad ethernet aljzathoz és azonnal hozzáfér a teljes belső hálózathoz, ami nagy kockázat.
A redundáns kapcsolat nagyvállalati környezetben régen triviális, de kisvállalati kategóriában is bőven találsz a piacon erre alkalmas eszközt. De mi történik, ha ez az egy eszköz elromlik? Gyorsan beláthatod, hogy egy eszköz nem ad valódi redundanciát. A valódi redundancia ott
Ha a hálózatod nem működik megbízhatóan, csinálhatsz bármilyen jó szervert, az használhatatlan lesz. Persze sokszor elintézhető a téma azzal, hogy veszel egy “jó” switch-et, valami routert és az megy. De mi van ha mégsem? Hol és hogyan állsz neki megkeresni