SOHO router okosítás: OpenWrt

  • Leírás
  • Tanmenet
  • Kérdések
  • Értékelések

A “SOHO” routerek ideálisak a legtöbb otthoni és kis-irodai felhasználásra: olcsók, egyszerűen beállíthatóak, keveset fogyasztanak és látszólag nincs velük gond.

De belenéztél már mit rejt a doboz? Mit csinál a rajta lévő szoftver? Azért, mert nem adnak ki hozzá hibajavításokat a szerver operációs rendszerekhez hasonlóan még nem jelenti azt, hogy nincs bennük hiba. Azt jelenti, hogy nem javítják ki ezeket.

Sőt, némelyik eszközben beépített hátsó-kapu van, mely a rendszer helyreállítását szolgálná, ha valami gond van vele. Közismert tény (nézz utána a neten), hogy több elterjedt készülék gyári szoftvere ezen a kapunk keresztül szabadon elérhető a netről: bárki be tud rá lépni.

Ha ez nem zavar, van egy másik nézőpont: az olcsóbb eszközök keveset tudnak. De ez a képesség korlát nem a hardveren, hanem a szoftveren múlik: azaz tudhatna többet is.

Az OpenWrt mindkét fenti problémára megoldást nyújt számos közismert és olcsó (jellemzően 20 ezer forintos ár körül mozgó) SOHO routeren: egyrészt nyílt forrású (Linux alapú), ellenőrizhető és frissíthető. Nem csak elméletileg: valóban van hozzá frissítés. Másrészt olyan funkciókkal bővíti az eszközödet, melyek csak a 2-3x ennyibe kerülő eszközök jellemzője szokott lenni (pl. VPN).

Az OpenWrt telepítése és beállítása nem annyira bonyolult, mint elsőre gondolnád. Sőt, a telepítés a legtöbb esetben azonos a gyári szoftvered frissítésével.

Ha ilyen egyszerű, miről szól ez az oktatóvideó? Egyrészt bemutatja az OpenWrt telepítését egy kiváló hardveren, amire kicsit bonyolultabb feltenni (MikroTik RB750GL). Ez is az olcsó (20 ezer forint körüli áron kapható) eszköz, mely magasan kiemelkedik a SOHO routerek közül a minőségével. Másrészt kicsit mélyebbre néz bele a rendszerbe, megtanít neked pár haladóbb technikát használni.

Az oktatóvideóból a telepítésen kívül megtanulod a hálózat beállítását (switch beállítása, vlan-ok kezelése, DHCP és DNS beállítások), a több internet kapcsolat beállítását (a példában egy DHCP alapú kábeltv és egy PPPoE alapú ADSL kapcsolat párhuzamos, terhelés elosztásos és hibatűrő beállítását tanulod meg), a tűzfal beállítás- és a sávszélesség szabályozás alapjait és az egyik legfontosabbat, a routered bővítését csomagokkal (csomagkezelés alapjai).

A 100%-ban gyakorlati oktatóvideón az oktató megosztott képernyőjét látod, ahol lépésről lépésre megmutat mindent, amit el kell végezned. Mindezekhez részletes magyarázatot és a valós életből vett tapasztalatok alapján tippeket kapsz, hogy a buktatókat elkerülhesd.

Az extra csomag tartalmazza a szerkesztett videót (mely az oktató gépén kerül rögzítésre tökéletes hang- és képminőséggel), valamint a jegyzetet és a képzésen elkészített konfigurációs fájlok mentését.

Course Information

Categories:

Képzés Instructor

Czakó Krisztián Czakó Krisztián oktató

Linux és DevOps oktató, a DevOps Akadémia alapítója.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Kérdés
Most Voted
Newest Oldest
Inline Feedbacks
View all comments

47
tanuló
1
fejezet
3
tananyag
Czakó Krisztián Czakó Krisztián
Linux képzés
47
tanuló
1
fejezet
3
tananyag
Czakó Krisztián Czakó Krisztián