• Leírás
  • Tanmenet
  • Kérdések
  • Értékelések

Először a hibakereséssel kapcsolatos gyakorlati képzésen került elő egy, a korábbiaktól eltérő tűzfal, amikor hirtelen a semmiből előttünk állt egy Cisco ASA. Ráadásul azonnal rejtőzködött is, ahogy transzparens módban szűrte a forgalmat. Láthatóan ez meglepett pár résztvevőt a képzésen, így az ez utáni alkalommal, amikor az alap beállításokat tanultad meg heterogén környezetben (Mikrotik, Linux, IOS, ASA) megint csak ismeretlen játékosként szerepelt.

Volt már tűzfalas képzés, ahol az alkalmazási rétegben működő Palo Alto tűzfalat konfiguráltuk a laborban úgy, hogy az alapvető funkciók mellett szűréseket is tudjon végezni. Korlátoztuk a végfelhasználó facebook elérését úgy, hogy olvasni tudta mások posztolásait, de ő maga nem tudott posztolni – read only facebook, ha úgy tetszik. Valamint tudtunk menet közbeni víruskeresést, futtatható állomány szűrést, phishing oldal szűrést konfigurálni az egész hálózatunknak, akár HTTPS kapcsolatokon belül is. Azt gondoltam, hogy a tűzfalakról annyi elég is, de nyilvánvalóan rosszul gondoltam, hiszen sok helyen nem PA megoldás üzemel. Ismerkedjünk meg tehát egy másik termékkel rendesen, az alapoktól kezdve. Értsük meg, hogy milyen koncepcionális különbségek vannak az egyes tűzfalak között, konfiguráljunk be egyet az alapoktól kezdve.

És ha már itt tartunk, ne álljunk meg ennyinél. Elmerülünk a fejlécekben, megnézzük hogyan módosul a fejléc miközben áthalad az eszközön, miért jó ez, milyen védelmet ad. Megpróbáljuk megérteni, hogy a világ miben több egy iptables szabálynál és milyen védelmi lehetőségeket hagysz ki ha csak a linux világában ismert eszközök állnak rendelkezésedre. Megtanulod a kibontás utáni gyári állapotból felkonfigurálni a Cisco tűzfalad egy valódi eszközzel, laborban, kliensekkel. Megtanulod milyen hibákat követnek el mások – így azokat neked már nem kell.

A képzésen megismered, miben más a hálózatos szemlélet a linuxostól, milyen szempontok vannak az eszköz kiválasztásakor, valamint természetesen a lényeg: megtanulod használni a dobozt, hogy azt csinálja amit mi akarsz.

hasznos

Rated 5,0 out of 5

részletes és a miértekről is szó esik

Avatar for Kuglosics János
Kuglosics János
2022-11-16

Érdekes, kimerítő, részletes

Rated 5,0 out of 5

Aki meg akarja ismerni az ASA működését, az a legjobb helyen keresi. A szokásos érdekfeszítő előadásmód Ádámtól. És szintétn a szokásos – nem csak azt tudod meg hogy mit, hanem azt is hogy miért.

Avatar for Schwarcz Zoltán
Schwarcz Zoltán
2022-05-31

Cisco tűzfal konfigurálás alapjai – korlátlan

23.990 Ft

  • Életre szóló hozzáférés a képzéshez
  • Letölthető jegyzet és példa fájlok

Cisco tűzfal konfigurálás alapjai

13
tanuló
3
fejezet
6
tananyag
5,0
Rated 5,0 out of 5
5,0 csillag az 5-ből (2 értékelés alapján)
Kósa Ádám Kósa Ádám
Tanmenetek: , ,